Sokan nem törődnek kellőképpen pénzügyeikkel, pedig elképesztő eredményekkel találkozhatunk egy kis utánaszámolgatással és ez nem csak a hozamokra igaz, ám most erre a területre fogok kitérni részletesebben.

A mai napig véleményem szerint indokolatlanul sokan tartják bankbetétekben a pénzüket és ennek nem csak a biztonság keresése az oka, hanem a pénzügyi műveletlenség. A banki hozamok a tavalyi cikkem óta sem emelkedtek, sőt azóta még kedvezőtlenebb a helyzet. Már akkor is érdemes volt többször átgondolni pénzünk lekötését, pedig akkor még több mint a másfélszerese volt a jegybanki alapkamat a jelenlegi 2,70%-os szinthez képest. Az utóbbi időkben egyre többet hallani az elemzők által várt 350 Ft-os eurórólamely szintén tovább gyengítheti az amúgy sem fényes eredményünket.  De nézzük át számokban is, hogy ez mit is jelent! Egyelőre attól eltekintünk, hogy egy jól időzített pénzváltással extra nyereségre tehetünk szert.

Annak ellenére, hogy jelenleg 2,70% az alapkamat, körültekintően bankot és kondíciókat választva 3% hozamot is elérhetünk, így számoljunk ezzel a példa kedvéért, most a tranzakciós és egyéb költségeket is mellőzve. Összehasonlítási alapként a Perfecto FX által nyújtott Emerald számlát vesszük, amely idén év végére újra kitermelte nettó eredményben is a számla 1/4-ét az év elejéhez képest, egész pontosan  24,84%-ot. Ilyen hozam mellett egy 2013 januárjában indított 2000 USD induló tőkés befektetés értéke év végére 2497 dollárra nőtt. 

Évek száma Éves hozam Év végi egyenleg (USD)
1. 3% 2060,00 USD
2. 3% 2121,80 USD
3. 3% 2185,45 USD
4. 3% 2251,02 USD
5. 3% 2318,55 USD
6. 3% 2388,10 USD
7. 3% 2459,75 USD
8. 3% 2533,54 USD

 

8 éves banki kamat 

 

Ami a legmegdöbbentőbb a táblázatban, hogy kamatos kamattal számolva is legalább 7 és fél év!!! alatt termelődik annyi hozam, mint amennyit az Emerald számlán termeltek meg a profi kereskedők nettó eredményként. Tehát minden egyes hónappal, amelyben lekötve tartjuk pénzünket, több mint fél évet vesztünk - másképp megközelítve akár ennyivel érhetünk célt hamarabb anyagiak terén .

 

Ezek után már nem is érdemes bele
gondolni, hogy a jelen pillanatig hány évvel tarthatnánk előbbre ha kicsit több időt rágódnánk pénzügyeinken. Itt már nem csupán számokról van szó, hanem arról, hogy mennyivel kell kevesebb időt munkával töltenünk a mindennapi élethez szükséges anyagiak előteremtéséhez. Némi előre tervezéssel és pénzügyeken való fejtöréssel nem mindennapi előnyre tehetünk szert, akár semmivel sem pótolható éveket is nyerhetünk, amelynek az igazi értékét csak a múltba visszatekintve fogjuk felfedezni.slow-money-movement-620x350.png

A bejegyzés trackback címe:

https://kezeltszamla.blog.hu/api/trackback/id/tr455857411

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása