Mivel hosszabb kihagyás után ismét előtérbe került a kezelt számlás kereskedés szempontjából az amerikai/kanadai dollár keresztárfolyam, ezért úgy gondoltam érdemes átnézni, hogy hogyan mozgott mostanában a devizapár.

Jelentős gyengülésen van túl a  kanadai dollár, amely többek között a kanadai jegybankelnöknek köszönhető, aki már többször túlzottan erősnek titulálta a CAD árfolyamát, valamint kamatcsökkentéseket helyezett kilátásba. A verbális intervenció hatásosnak bizonyult, ugyanis az éveken át paritás környékén mozgó USD/CAD már az 1,12-es szinteken is járt a közelmúltban, így sikeresnek mondható a stratégia, valódi kamatcsökkentés nélküli gyengítették a devizát.

usdcad_d1.JPGUSD/CAD D1

A komolyabb kitörést azonban nem is a paritás, hanem az 1,058-as szint átütése jelentette. Már több, mint 4 éve nem tudott tartósan ezen szint felett mozogni az árfolyam, sokszor innen fordult vissza. Az első lendület egészen 1,12-ig tartott ki az emelkedő csatorna intenzívebbre váltásával. Amennyiben ez a szint sem tudja sokáig tartani az árfolyamot, a következő hullám könnyen 1,15-ig repítheti az erőgyűjtést követően. A kereskedésekből úgy tűnik a Perfecto FX traderei nem bánják a megtorpanást, ugyanis ekkor vették elő újra a devizakeresztet, a korrekciót használták ki eddig a profittermelésre a devizapáron.

A bejegyzés trackback címe:

https://kezeltszamla.blog.hu/api/trackback/id/tr515833868

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása