decision.jpgAnnak ellenére, hogy az elemezések során egyes pontokon lehet elragadtattam magam, mind pozitív, mind negatív irányba, a végső döntést kizárólag objektív szempontok alapján hozom meg. Idáig távol állt tőlem, hogy ajánljak bármit is és a jövőben sem kívánok ezzel élni, de azt javaslom, hogy más se tegyen másképp. Rengeteg rossz döntés születik az élet minden területén abból, hogy a környezetünkre, az általunk megbízhatónak és hitelesnek vélt személyekre vagy forrásokra hagyatkozunk anélkül, hogy alaposabban utánajárnánk egy témának. Ebből nem az fakad egyértelműen, hogy egyesek rosszat akarnának (bár nem kizárt), inkább az, hogy sokan maguk sincsenek birtokában a kellő és helyes információnak. A felelősséget végül mindig annak kell vállalnia egy döntésért, aki meghozta és soha nem annak, aki a tanácsot adta. 

Vegyük végig még egyszer, hogy ha megvan minden információ, végül mi alapján kell elbírálni őket.

Hozam/kockázat:

Miután minden adatot begyűjtöttünk és nincs egyéb korlátozó tényező egyiknél se (mint például túlzottan magas belépési költség) csak az számít, hogy a  kockázat milyen arányban áll a várható megtérüléssel. Ha nagyon leredukáljuk a kockázatot legvégül csak annyi marad, hogy a befektetett tőkének mekkora részét bukhatom el. Ahol nincs vagy nem megfelelő a tőkevédelem ott a teljeset. Ez önmagában még nem kizáró ok, de hatással van a hozamra is. Ugyanis az számít, hogy a kockára tett összeghez képest mennyit nyerhetek. Ha nagyobb kockázat miatt csak kevesebb tőkét lehet megdolgoztatni, kevesebbet is lehet keresni.

Egy példával szemléltetve:  

A kockára tett összeg: 10.000 USD Várható hozam: évi 50%

Befektetés 1: Tőkevédelem: 0% (vagy nem érvényesíthető, például kizárólag szoftveres)

Befektetett összeg: 10.000 USD (mivel tőkevédelem nélkül ennél nagyobb összeget nem lehet elhelyeznem ha szeretném tartani az előre meghatározott kockázati szintemet)

Hozam: 1 év alatt 50%, 10.000*0,5 = 5.000USD

Befektetés 2: Tőkevédelem: 50%

Befektetett összeg: 20.000 USD (mivel tudom, hogy a tőkém egyik része biztonságban van, elhelyezhetek nagyobb összeget)

Hozam: 1 év alatt 50% 20.000*0,5 = 10.000USD

A példából az következik, hogy ugyanakkora kockázattal és ugyanakkora várható megtérüléssel 2* annyit lehet keresni ott, ahol van tőkevédelem, és  emiatt nagyobb összeget lehet kamatoztatni. 

 

Megbízhatóság:

Az előző szemponttól eltérően, ahol tisztán csak a számok döntenek, a megbízhatóság sokkal szubjektívebb és több elemből álló tényező. Ide sorolható minden olyan apróbb és nagyobb dolog, ami alapján kialakul egy kép bennünk arról, hogy egy pénzügyi (vagy bármilyen más) szolgáltatót milyennek tartunk. Számtalan benyomás ér bennünket, amik érzésekké alakulnak át. Az érzéseket alakíthatják tények pl. egy brókercég 1 vagy 10 éve működik, vagy vélemények pl. a szomszéd azt mondta, hogy ez neki bevált, ajánlja vagy a weben azt olvastam, hogy mennyire rossz. Mind a két tényező nagyon fontos, de legtöbbször személyiségünk határozza meg, hogy melyikre fordítunk nagyobb figyelmet. Visszautalva a poszt elejére, ha pénzügyekről van szó, a tényeké kell, hogy legyen a döntő szerep! A vélemény inkább abban ad segítséget, hogy nekifogjunk-e összegyűjteni a tényeket.

Kezelt számlás szolgáltatásnál a megbízhatóság az elemzés során feltett kérdésekből áll össze. (ha valaki csak itt csatlakozna be, kérem menjen vissza az első bejegyzésre és olvassa el az egészet...) 

 

A választásom végül a Perfecto FX-re esett. 

Indoklás: A brókercég egyben egy svájci bank: biztonságos. ECN bróker: nem kell tartani attól, hogy inkorrektül viselkedik és az olcsó kereskedés miatt magasabb marad a haszon. Nagy múltú és kiváló megítélésű, és rendelkezik magyar ügyfélszolgálattal! A számlát kezelő cégről minden információ elérhető, nem titkolnak semmit. A több éves működés is bizalomgerjesztő. Van tőkevédelem, amit a svájci bank garantál: ez döntő érv a korábban leírt hozam/kockázat miatt. Ezen kívül erősíti a megbízhatóságról alkotott képet is. Van adatvédelem és az oldalon is van titkosítás. A hozam kimagasló, főleg a kockázat tükrében. Nincsenek idegesítő és rossz szándékot feltételező költségek. Végül pedig társul még hozzá egy baráti ajánlás is....

 

A többiekre nem térek ki újból. A különbség objektívan nézve is tapintható. Aki kíváncsi a részletekre, kérem menjen vissza néhány bejegyzést. Sajnos nincs igazi verseny még a piacon és nem lehetett egyszerre több komoly szolgáltatóból választani.

 

Végül szeretném leszögezni, hogy a kezelt számlás szolgáltatók elemzése nem ér itt véget. Ha a piacon megjelenik új résztvevő vagy a már elemzettekről új dolgot hallok, azt szívesen közzé teszem. Ezen kívül a témához és általánosságban a befektetésekhez még sok minden tartozik, erről is fokozatosan fogok írni.  Ha bárkinek van ötlete, hogy kiről vagy miről kellene írni, küldjön bátran üzenetet...

A bejegyzés trackback címe:

https://kezeltszamla.blog.hu/api/trackback/id/tr133374907

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vombat1985 2011.11.18. 17:09:37

Szia!

Először is had gratuláljak a bloghoz!Nagyon jó ötletnek tartom, hogy a felgyorsult világunkban egyáltalán valaki szán arra időt, hogy saját szempontjain túl - valóban fontos támpontokon vegye végig ezt az összetett szegmenst. Most akadtam rá a blogra, de 7végén időt szánok rá, hogy alaposabban elolvassam. Én is folyamatosan keresem a jó lehetőségeket, ahova megtakarított pénzeimet elhelyezhetem. A kielemzett 4 bef. lehetőség közül kettőt nm is ismertem- az egyik közülük a te általad preferált Perfecto FX. Nekem még vannak sajátos szempontjaim is, de támpontnak megfelelő a blog szerkezete! Várom az első tapasztalatokat. Sok sikert! Üdv

minuszöt · http://kezeltszamla.blog.hu 2011.11.20. 23:35:35

@vombat1985:
Szia vombat1985!

Köszönöm a kedves szavakat! Szívesen veszem ha megírod a sajátos szempontjaidat, lehet tanulok én is belőlük.

Üdv:
minuszöt

gizmet 2012.01.27. 22:51:00

Szia
Gratulálok a bloghoz:)! Apollo Money Maker-ről szivesen olvasnék! Ez csak egy ötlet!
süti beállítások módosítása